
Készítettem egy kilátót negyvenmillióért
- Szerző:
- Blogcímkék:
Tisztelt Pályázati Pénzeket Odaítélő Központ!
Alulírott Szebb Jenő, műkedvelő építész, fafaragó és természetbarát azért fordulok önökhöz, mert sürgősen szükségem lenne negyvenmillió forintra. Ez idáig fogalmam sem volt, honnan szedjem össze ezt a nem túl szerény összeget, de amióta megismerkedtem az önök úgynevezett negyvencentis kilátó projektjével, már tudom, hogy maguk az én embereim, és viszont.
Nem kívánok beállni a sajtószerte megnyilvánuló örök elégedetlenkedők, fanyalgók és mindenen felháborodók sorába, így hát egyetlen szóval sem fogom bírálni a negyvencentis kilátót, amit önök negyvenmillió forinttal honoráltak.
Már Kovács László is megmondta, hogy merjünk kicsik lenni, tehát kis ország - kis kilátó, különben is, Trianon óta csupa síksággal van tele maradék hazánk, hát akkor mire fel nagyzolnának egyesek holmi égbe szökő tornyokkal, nem igaz? A gigantománia egy sztálinista csökevény, és akinek egy negyvencentis kilátó nem elég magas, az szerintem egyéb gazemberségre is képes.
Különben is, meg kell látni a praktikumot a projektben, hiszen ha egy negyvencentis kilátó pont negyvenmillió forintba kerül, akkor még azok az emeszpések is ki tudják számolni, hogy egymillióba kerül centimétere, akiknek nincs is diplomájuk, csak úgy beírták az életrajzukba.
Nos, az általam készített kilátó, amiről a mellékelt látványtervet is becsatoltam, az önök által meghonosított szabványt követve pontosan negyven centiméter magas. Felbecsülhetetlen praktikusságát az adja, hogy hordozható. Így a használója bárhova magával viheti, és ahonnan ki akar látni, ott egyszerűen lehelyezi a talajra, feláll rá, aztán pedig már csak rajta múlik, hogy milyen kilátásokkal szembesül. Ilyen egyszerű a működése, de ha önök egyéb műszaki vagy bármilyen más paraméter, illetve részletesebb használati útmutató iránt érdeklődnek, készséggel állok rendelkezésükre. Az átutalást a Szebb Jövőért Alapítvány számlaszámára várom, kérem, hogy a Közlemény rovatba szíveskedjenek beírni: "Hokedli".
Várom megtisztelő válaszukat:
Szebb Jenő
építészeti terepdizájner
Legfrissebb tartalom
- ELKÖLTÖZTÜNK!
- Adventi keresztállítások Budapesten
- Cipődobálás a szerb parlamentben Vajdaság miatt
- Hallatlan! Szabálysértési eljárás "Adjon az Isten!" köszöntés és "Új Magyar Gárda" feliratú koszorú elhelyezése miatt
- Verók Istvánt is elvezetik a rendőrök?
- A Jobbik a fővárosban is megverte az MSZP-t!
- Miért kell keresztet állítani karácsony előtt?
- A Lex Gárda első áldozata: Gyenge Zsolt képviselő
- "Feloszlatták, de a szervezet tagjait nem végezték ki!"
- A Jobbik leleplezte a tiszakécskei csalókat
- Sem a polgármester, sem a képviselőtestület nem járult hozzá a leányfalui Jobbik keresztállító missziójához
- Ízlésterror jött létre: a Jobbik feljelentést tesz és Alkotmánybírósághoz fordul
- A szerb jobboldali pártok a vajdaságiakat ellenséggé szeretnének tenni
- Szlovákia egy újabb bécsi döntéstől fél
- A Vereckei szorosban kezdtek – A magyar hálaadás napját szeretnék hagyománnyá tenni
- A Vereckei szorosban kezdtek – A magyar hálaadás napját szeretnék hagyománnyá tenni
- LOKI HÍREK - Legyőzi-e Dávid Góliátot?
- Horthy Miklós emlékmenet - vörös rendőrterrorral
- A Jobbik közleménye a svéd televízió pártunkat lejárató műsoráról
- Szegedi Csanád: Álljunk ki a Gárda mellett!
Címkék
Postaládánkból
- http://szeebjovokalocsa.mindenkilapja.hu/ - 14 hét 2 nap
- www.pulpitus.hu - 15 hét 1 nap
- Az MSZ(M)P már túllépett - 15 hét 6 nap
- A fősündőr egyszerüen - 17 hét 1 nap
- Ti tényleg nem tudjátok, ki - 17 hét 3 nap
- Számunkra volt - 17 hét 3 nap
- ADJON AZ ISTEN SZEBB - 17 hét 3 nap
- Köszönöm szépen! Biztos - 17 hét 3 nap
- Adjon az Isten Szebb Jövőt - 17 hét 3 nap
- Na, most mi van? Ezt - 17 hét 5 nap



















Blog |





















Hozzászólások
Az elgondolás zseniális, és szerintem kivitelezhető. 40 milliós kilátót mindenkinek! Támogató a magyar állam, kivitelező a Jobbik.
A kilátó után itt az újabb divathullám: közterületen elszórt tíz darab fatuskóért közel 3 milliót lehet lenyúlni. Ilyen néven lehet pályázni: kerékpáros pihenőhely, (projektcím: szolgáltatóházhoz kapcsolódó pihenőhely)
Végül is ilyen kilátóval kombinált pihenőhelyekre lenne igazán szüksége most a népnek!