Szubjektív képriport a kabai Trianon-kopjafa felavatásáról

Blog |

Kabára kaptunk meghívást november 8-ára, a nemrégiben elkészült Trianon-kopjafa avatására. Hajdú-Bihar megye minden részéről érkeztek jobbikosok, gárdisták és szimpatizánsok, sőt, Murányi Levente, a Jobbik alelnöke is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt, melyen beszédet is mondott, később pedig lakossági fórum keretében válaszolt az érdeklődők kérdéseire.

A helyiek vasárnap reggel friss harapnivalóval és forró teával vártak minket, s ez már csak azért is esett jól nekünk, mert meglehetősen szomorkás időre ébredtünk november 8-án. A teával kapcsolatban többen úgy nyilatkoztak, hogy azonnal feleségül akarják venni a készítőjét, s csak akkor hagyott alább a lelkesedésük, amikor kiderült, hogy a finom italt a konyha egy szem férfi szakácsának köszönhetjük. Mivel egyetlen szabad demokrata sem volt jelen körünkben, a házasságkötés elmaradt.

Az ünnepséghez tartozó események sorában az istentisztelet állt az első helyen, átvonultunk hát Kaba református templomába. Őszintén be kell vallanom kedves Olvasóim számára, hogy ebben az időszakban egy telefonhívás nyomán kibontakozó magánjellegű problémám foglalkoztatott, s úgy terveztem, hogy a templomban eltöltött időt ennek átgondolására fogom felhasználni.

Nos, a református gyülekezet lelkipásztora, Sohajda Mihály tisztelendő úr alaposan keresztülhúzta a számításaimat. Amikor megszólalt, egyszerűen nem lehetett másra figyelni. Minden jelenlévő a nagyívű beszéd hatása alá került; később, a templomból kijövet is ez volt a téma a kisebb csoportokban beszélgető hívek között. No meg a hittanos gyerekek templomi éneke, amit szintén csakis elfogódottan és párás tekintettel hallgathatott, kinek lelke van.

Átvonultunk a városházával szemközti térre, a Trianon-kopjafához, ahol már minden készen állt az emlékmű avatásához. Jelen volt a média és persze a rendőrség is, készült tehát filmfelvétel bőséggel. Csakhogy amíg a regionális televízió munkatársai a szavalókkal, a szónokokkal és a felszentelést végző plébánossal voltak elfoglalva, a rendőrség legfőképpen a jelenlévő közönség filmezésével foglalkozott.

A megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, majd egy ünnepi szavalat következett. Kaba polgármestere után Murányi Levente kapott szót, aki rámutatott, hogy Trianont ugyanazoknak a szabadkőműves köröknek "köszönhetjük", akik ma is hatékonyan munkálkodnak hazánk önállóságának felszámolásán.

A Jobbik programjából kiemelte a közbiztonság és a nemzetbiztonság megerősítését, s kijelentette: ehhez a rendőrség, sőt, a nemzeti hadsereg megerősítésére is szükség van, vidéken pedig elengedhetetlen a csendőrség intézményének visszaállítása. Azt üzente a rendőri vezetőknek: amint lehetősége lesz rá, a Jobbik át fogja világítani a rendőrséget, és a törvénytelenségekről számot kell adniuk az elkövetőknek.

Az MSZP szónoka tökéletes kívülállóként beszélve úgy viselkedett, mintha pártjának, illetve a szocialisták jogelődjeinek a világon semmi köze nem lenne sem Trianonhoz, sem a határontúli magyarság sorozatos elárulásához, sem 2004. december ötödikéhez. A papírról olvasott beszédnek két emlékezetes fordulata volt. Egy ízben a "lárifári" kifejezést használta, s a gyurcsányi fordulat jogdíjfizetés nélküli alkalmazását bizonyára rosszalló fejcsóválással fogadta volna a nemzetvesztő, amennyiben a helyszínen tartózkodik. No de hát akkor mit szóljunk mi, jobbikosok? Kis híján a földre ültünk megdöbbenésünkben, amikor azt hallottuk az emeszpéstől: Magyarország a magyaroké!

Vona Gábor többször megfogalmazta már: a lakosságnak jó kétharmada jobbikos, csak még nem tud róla. Nos, a végén az fog kiderülni: Magyarországon tíz emberből kilenc jobbikos, és tud is róla.

Mindenesetre eléggé súlyos lehet a helyzet, ha az MSZP-nek már olyannyira nincs programja, és olyannyira nincs mit lenyúlnia, hogy más pártok jelmondataira kénytelen fanyalodni.

A beszéd az Úrnak sem tetszhetett, mert egyre sűrűbben hullatta ránk a könnyét az egekből. Az emeszpés szónok már a sátor alól adta elő mondandóját:

A MIÉP és a Fidesz szónokainak beszéde közben is vigasztalhatatlanul zuhogott az eső, szerencsétlen videózó sündőr nem győzte törölgetni a kameráját, miközben azoknak a gazembereknek a képét rögzítette, akik merészeltek megjelenni egy trianoni megemlékezésen, ma, 2009-ben, a szabad világ Európai Uniónak nevezett konglomerátumának egyik tagországában, a szabad Magyarországon. Tevékenységét csöppet sem szégyellte, igyekezett a legfeltűnőbb pózokban felvételeket készíteni, és nem hatották meg olyan kicsiségek, mint Szózat vagy Székely Himnusz, bár az is lehet, hogy nem tanították meg rá, miszerint egy magyar ember eme dalműveket vigyázzban, vagy legalábbis egyenesen állva szokta mind énekelni, mind pedig hallgatni. Javasoljuk számára, vegyen leckéket azon kollégájától, aki a tömegben állva tisztelgett a fent említett nemzeti imádságok alatt.

A kopjafa felszentelésével és a koszorúk elhelyezésével véget ért a rendezvény, s elvonulóban ismét csak barátságos arcot vágtunk a fa alatt filmező sündőr felé, s kitakarás nélküli fotóját azóta mi is eltároltuk archívumunkban.

A helyiek terített asztallal és finom marhapörkölttel vártak minket, a szíveslátás egy ötcsillagos szállodáéval vetekedett. Nem csoda hát, hogy az ebéd elfogyasztása után jó hangulatú lakossági fórummá alakult a rendezvény.

Mivel a kabaiak többsége a mezőgazdaságból él, a Jobbik alelnökét elsősorban a földkérdésben képviselt véleményéről kérdezték. Murányi Levente kijelentette: minden lehetséges módon meg kell akadályozni, hogy a magyar földet kiárusítsák, sőt, a mindenféle zsebszerződésekkel, spekulációval, ügyeskedéssel külföldiek kezére játszott földet is vissza kell szerezni. A dán példát említette egyik lehetséges megoldásként, tudniillik a Dániában elfogadott földtörvény szerint csakis olyan személy vásárolhat földet, aki beszél dánul, helyben lakik és saját maga műveli a földjét. Ostorozta mind a jobb-, mind a baloldali kormányokat, amelyek ebben a kérdésben Brüsszellel tárgyaltak, és nagyságrendekkel gyengébb eredményeket értek el, mint például a lengyelek delegációja. Úgy fogalmazott: a Jobbik az ördög öreganyjával is hajlandó összefogni, ha a magyar nemzet érdekéről van szó.

Szó esett még sok más egyébről is; oktatásügyről, ifjúságpolitikáról, egészségügyről, az Új Magyar Gárda Mozgalomról és a választások lehetséges kimeneteleiről, és bár egy szomorú esemény, Trianon kapcsán gyűltünk össze, végül mégis reményteljes hangulatban búcsúzhattunk el egymástól.

Lokálpatrióta dzseki - Globalista dzseki - Tűzoltódzseki

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Hozzászólások

ADJON AZ ISTEN SZEBB JÖVŐT!!!

NAGYON ÖRÜLTEM AMIKOR ELOLVASTAM EZT A CIKKET!!!HOGY MIÉRT IS? NOS A KOPJAFÁT ÉN KÉSZÍTETTEM!!AMELYRE A KABAI JOBBIK KÉRT FEL,SZÁMOMRA EZ NAGY MEGTISZTELTETÉS!!!
TOVÁBBI SOK SIKERT!!
BÍZOM ÉS HISZEM A SZEBB JÖVŐT!!
ÜDV:BANÁNÉ DUDICS LUJZA

Számunkra volt megtiszteltetés, hogy ott lehettünk.
Isten áldását a munkájára!

Adjon az Isten Szebb Jövőt !
Gratulálok,szuper a kabai képriportod!
Sajnos nem tudtunk elmenni.
Remélem a jövőben lesz még lehetőségünk
egy - egy megemlékezésen,akár nálatok,
akár nálunk részt venni !
További sikereket kivánok.
Üdv,Szécsényi Gusztáv

Köszönöm szépen!
Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb összetalálkozunk egy rendezvényen.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Főszerkesztő: Biró László
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését Firefox 3 böngészővel, legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
websas.hu
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
free counters

Postaládánkból