Én is ilyet akarok!

Aszongya a mi Ferkónk, Ő csak aláírta amit behoztak.

Hát kérem, nekem azt mondták, mikor a szomszéd Marisnak elmentem kezesnek, hogy aki aláír, az felelősséget vállal.

Az történt, hogy mint kiderül utóbb, Maris rászokott a játékgépre, ezért kevés lett a nyugdíja.
Sírt itt nekem nyakra - főre, hogy éhen hal, senki nem tud rajta segíteni, csak én tudnék egy aláírással.

Mondom, drága Mariskám, ha csak ezen múlik, hozzad azt a papírt, aláírok én.

Aztán egyszer sokára, megjelent a takarékszövetkezetből Ágika, hogy adjak neki kétszázezer forintot, vagy végrehajtatja a nyugdíjamat.
Mindjárt pánikba is estem, hogy honnan vegyek én annyi pénzt, és főleg mire.

Erre az Ágika elővette a papírt, amit csak alá kellett írni Marisnak, és megmutatta, hogy az szerepel benne, ha a Maris nem tud fizetni, akkor majd én fogok. Maris pedig nem fizet, és így nekem kell.

De mondom, a Maris itt van a szomszédban, menjünk át, és kérjük el tőle a pénzt, mert én honnan a csudából adjak, főleg, hogy nem is láttam belőle egy vasat sem.

Azt mondta Ágika, hogy a Maris nyugdíjára már lecsapott valaki más, így többet abból nem tudnak vonni, csak tőlem.

Jöttek a gyerekeim, mentek ügyvédhez, fűhöz, fához, még a tiszteleteshez is beugrottak, de mindenki azt mondta, ha valaki aláír, azzal felelősséget is vállal, és az hogy ezt nem tudtam, nem ment fel engem semmi alól!
Így sajnos Maris játékszenvedélyét én szponzoráltam kétszázezernyivel, pedig csak aláírtam, amit behozott nekem.
Hát kérem, hogy én nem tudtam ilyet, az hagyján, egyszerű, tanulatlan falusi asszony vagyok én.
De hogy a mi Ferkónk se tudja, pedig mennyi iskolája van...

Hát kérem, én azt szeretném, ha ettől kezdve, nekem is lenne ilyen felmentésem, hogy csak aláírtam, mit tudom én mit.
Volt még előttem másik öt aláírás, az öt meg majd azt mondhassa, hogy utána is aláírták még négyen, a fene tudja ebben a nagy kavarodásban, kinek kellett volna el is olvasni mit írtunk alá.