Pártsüllyedés Erdélyben

A magyar közelmúlt több példát is szolgáltat számunkra arra, hogy hogyan is kell elsüllyeszteni, hiteltelenné tenni egy pártot. Úgy történik az, kérem szépen, hogy egyszer csak a nagy remények kíséretében megválasztott vezető a felvállalt ügynél fontosabbnak kezdi tartani a maga pozícióban maradását. A párt elvhű tagjai ezt egy idő után észre- és zokon veszik, előbb csendben, majd egyre hangosabban szóvá is teszik. Magát és székét féltő elnök kizárásos alapon próbálja megoldani a problémát. Persze a kizártak eltávolodásával faragódik a párt népszerűsége.

Így volt ez a Csurka István MIÉP-je esetében, amikor Pista bátyánk szenilis féltékenységében saját szellemi leépülésének mértékével arányosan kezdte pártját is leépíteni. Torgyán József többet érdemlő kisgazdapártja is hasonló sorsra jutott, és a szemünk előtt sorvad el az egykor jobb időket megért MDF is, miután Ibolyka „Balra át!” vezényszavát sokan nem tartották összeegyeztethetőnek az antalli örökséggel. Most már fényévekre van az egykori programjától, és a balkanyar süllyedésbe váltott. Mindhárom pártról elmondhatjuk, hogy a nem is oly távoli múltban ők formálták a történelmet, és a nem is olyan távoli jövendők maguk is csak történelem lesznek.

Ez a „magam pártját eltemetem” hajlam átlépte Csonkahon határait, és az elszakított területek magyar szervezetei közül soknak a vesztét okozta, Erdély azonban sokáig elkerülte. Szomorú látnom, hogy most ide is begyűrűzött. Még szomorúbb látnom, hogy épp azt a pártot kezdte ki, amibe néhány éve még én is minden reményemet fektettem.

Amikor az erdélyi magyar politikai pluralitást megteremtendő a Magyar Polgári Szövetség születésénél alapító tagokként bábáskodtunk, nem ilyen jövőt képzeltünk. A Magyar Polgári Szövetségből aztán kinőtt a Magyar Polgári Párt. Immár pártfegyelemmel, és egy egészen más Szász Jenővel, mint akit addig megismertünk. Az RMDSz „ellenfél” besorolását nagyon hamar megváltoztatta „ellenséggé”, sőt, „legfőbb ellenséggé”, és minden igyekezetével azon volt, hogy kielégítse bosszúvágyát, és a lehető legtöbb borsot törje az addig egyeduralkodó szervezet orra alá. Nem válogatott sem módszerekben, sem a potenciális szövegek között. Feledve, hogy nekünk nem tévútra tért magyar testvérünk kellene legyen az ellenségünk, aki ellen még az országhatárt tévesztett, és ezért Tündérkertünkben is politikai aktivitást mutató románokkal is szövetkezünk, Jenő beszállt a Basescu elnök táncába. Elfogadta a bukaresti meghívást, majd meglepően fürgén viszonozta a meghívást. Bókokat szórtak egymás felé, nyilvánvaló volt, hogy ez valamilyen módon lefekvésbe torkollik majd. A frissen alakult párt tagjai aggodalommal nézték az eseményeket. Aggodalmuknak többen hangot is adtak. Rövid úton el lettek hallgattatva, vagy kizárás vagy mellékvágányra tolás által. Ma azt érzem: eljött a várható lefekvés pillanata. A közelgő romániai elnökválasztás kapcsán nyilatkozta a tegnap Szász Jenő:

„Véleményem szerint Băsescu az egyetlen olyan jelölt, aki megérdemli, hogy rá szavazzunk, a többi párthoz képest pedig a PD-L a magyar közösség egyetlen reménysége.”

Szegény magyar közösségünk! Hová jutottunk... már nem Isten, már nem az összefogás, hanem egy zavaros vizeken lavírozó román hajóskapitány az egyetlen reménysége!

Előbb utóbb ki fog nyílni a székelyek szeme. Aztán a szája, s talán a bicskája is. Szász Jenő túl fiatalon jutott a Csurka István, Torgyán József, Dávid Ibolya sorsára.

Nem csak azon bánkódom, hogy mi tud lenni néhány év alatt egy olyan emberből, akit közösségünk reménységének gondoltunk, hanem azon is, hogy magával rántja a zuhanásba a Magyar Polgári Pártot is.
Pártját, ami pedig a mi pártunk kellett volna legyen.

Forrás: Szent Korona Rádió - Madártávlat blogja