
A Sláger vezére beolvas a magyar politikának - bűncselekmény Bajnai szerint is
- Címkék:
Mint az tegnap este kiderült, a Sláger rádió nem folytatja tovább semmilyen frekvencián, tulajdonosa pedig kivonul Magyarországról. Ma már egy közlemény is megjelent a rádió honlapján, ahol a Sláger tulajdonosának vezére, Jeff Smulyan már keserűen nyilatkozott az államról, "ahol mindez megtörténhetett".
Az Emmis vezérgigazgatója a Radio Business Report nevű szaklapban megjelent írásában is a korábban szerinte tiszta szabályok megváltozását kifogásolja. 12 éve, cége piacra lépésekor egyetlen dolgot kért csak: egy átlátható rendszert - idézi fel a kezdeteket a vezérigazgató. Ez akkor szerinte megvolt, ám mostanra ez "nyilvánvalóan megváltozott".
Smulyan szerint cége, mint a legnagyobb piaci szereplő, kész volt a legmagasabb árat fizetni a frekvenciahasználatért. A szabályok menet közben változtak meg, így nyerhetett valaki a semmi 50 százalékát ígérve, azzal szemben, aki dollármilliók 12 százalékát kínálta.
Szerinte az eljárás tisztátalanságát mutatja Majtényi László, az ORTT elnökének lemondása is.
Írásában hivatkozik Bajnai Gordon miniszterelnöknél tett látogatására is, amelyen megemlítette a két nagy párt fentebb említett megkeresését. Smulyan elmondta Bajnainak, hogy hazájában ez bűbncselekménynek számít, mire a magyar kormányfő úgy válaszolt: "ez Magyarországon is bűncselekmény".
Smulyan megemlíti Pécs fideszes polgármesterének "vízműfoglalási akcióját" is, államosításnak nevezve azt. A francia kormány és az EU tiltakozott - teszi hozzá.
"Amikor megfosztják az embereket a szabadságtól és demokráciától, akkor mindenki szenved, nagyon szomorú vagyok Magyarország miatt" - zárja írását a vezérigazgató.
A szaklap egyébként címlapsztoriban foglalkozik a kilenc magyarországi nagykövet hazánkat figyelmeztető nyilatkozatával, valamint Joe Donelly indianai képviselő kongresszusi javaslatával, amely elítélné az ORTT közelmúltban hozott határozatait.
A határozat egyébként megemlíti a Financial Times, a The Wall Street Journal és a The Economist cikkeit, amelyek mind politikai korrupcióra utalónak nevezik az ORTT Slágert és Danubiust kizáró döntését.
Forrás: VG.hu
Hasonló címkézésű tartalmak
Legfrissebb tartalom
- ELKÖLTÖZTÜNK!
- Adventi keresztállítások Budapesten
- Cipődobálás a szerb parlamentben Vajdaság miatt
- Hallatlan! Szabálysértési eljárás "Adjon az Isten!" köszöntés és "Új Magyar Gárda" feliratú koszorú elhelyezése miatt
- Verók Istvánt is elvezetik a rendőrök?
- A Jobbik a fővárosban is megverte az MSZP-t!
- Miért kell keresztet állítani karácsony előtt?
- A Lex Gárda első áldozata: Gyenge Zsolt képviselő
- "Feloszlatták, de a szervezet tagjait nem végezték ki!"
- A Jobbik leleplezte a tiszakécskei csalókat
- Sem a polgármester, sem a képviselőtestület nem járult hozzá a leányfalui Jobbik keresztállító missziójához
- Ízlésterror jött létre: a Jobbik feljelentést tesz és Alkotmánybírósághoz fordul
- A szerb jobboldali pártok a vajdaságiakat ellenséggé szeretnének tenni
- Szlovákia egy újabb bécsi döntéstől fél
- A Vereckei szorosban kezdtek – A magyar hálaadás napját szeretnék hagyománnyá tenni
- A Vereckei szorosban kezdtek – A magyar hálaadás napját szeretnék hagyománnyá tenni
- LOKI HÍREK - Legyőzi-e Dávid Góliátot?
- Horthy Miklós emlékmenet - vörös rendőrterrorral
- A Jobbik közleménye a svéd televízió pártunkat lejárató műsoráról
- Szegedi Csanád: Álljunk ki a Gárda mellett!








































Postaládánkból