Verók Istvánt is elvezetik a rendőrök?

Tisztelt Polgármester Úr!

A megszólítás ne tévessze meg, ez csak egy szokásos formaság.

Mondják: ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik. Érdekes volt, hogy amikor engem elvittek a rendőrök a képviselő-testületi ülésről, aznap bűnügyileg meggyanúsították H. Csaba alpolgármestert és S. Csilla jegyzőt. A rákövetkező napon pedig – vélhetően más okból – házkutatást tartottak a foglalkoztatási kft.-nél. Ugyanakkor mint tanút behívtak a Központi Nyomozó Főügyészségre, hogy az ott egyesített harminckét terézvárosi ingatlanügyben folytatott nyomozás kapcsán meghallgassanak.

Én tehát az Ön helyében óvakodnék rendőrért kiáltani, mert könnyen bekövetkezhet, hogy magát viszik el. Esetleg MSZP-s vagy SZDSZ-es frakciótársait, netán a jegyzőt. Persze úgy is nézhetjük a dolgot, hogy legalább már tudni fogják, hová menjenek és kiket keressenek.

Ennyivel talán le is zárhatnánk a dolgot, de mégsem lehet elmenni amellett, hogy H. Csaba alpolgármester – aki egyébként büszke arra, hogy rendőr volt – az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje, immáron bűnügyileg kétszeresen gyanúsított önkormányzati képviselő. Vélelmezem, ezzel a teljesítménnyel bekerülhetne a rekordok könyvébe, akár a frakciója, melynek majd mindegyik tagja bűnügyi eljárás alatt áll. Nem hagyható szó nélkül S. Csilla jegyző meggyanúsítása sem, hiszen ő a polgármesteri hivatal első számú vezetője, a törvényes működés őre.

Mivel Önnek nagy gyakorlata van a különböző dolgoktól és emberektől történő elhatárolódásban, felszólítom, hogy H. Csabával és S. Csillával kapcsolatban ezt tegye meg! Felszólítom továbbá, hogy H. Csaba alpolgármester jogköreit vonja meg és S. Csilla jegyző munkaviszonyát függessze fel!

Javaslom, hogy ezen lépéseket minél előbb foganatosítsa, hiszen a nyomozóhatóságok szakszerű, pontos és gyors munkájának köszönhetően a következő képviselő-testületi ülésen már nem biztos, hogy erre módja lesz. Énrám számíthat, biztosan megjelenek.

Budapest, 2009. november 29.

Szebb jövőt!

Gyenge Zsolt

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Főszerkesztő: Biró László
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését Firefox 3 böngészővel, legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
websas.hu
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
free counters

Postaládánkból