Az „élő pajzs” esete az élni akaró társadalommal

Avagy csak egy kis matematika

Számtalan hihetetlen és borzalmas dolgot megéltünk már a közelmúltban. Olaszliszka után azt gondoltam, hogy innen lejjebb már csak nem jutunk. Csalatkoznom kellett.

Ha csak az elmúlt száz évre gondolok, akkor a magyarság külső, illetve belsővé vált ellenségei többször is megpróbáltak „elintézni” bennünket. A Magyar Birodalmat (így már nem is igazán látjuk leírva, pedig a korabeli forrásokban fellelhető) a vörös gróf és a gyalázatos 133 nap alatt véglegesen ellehetetlenítették, a meglévő problémákat felerősítették, a jól működő dolgokat pedig megmérgezték… és ölték a magyart.

Ha lehetett, akkor azt pusztították, aki kiemelkedő elme volt, vagy aki hűséges hazájához, nemzetéhez, Istenéhez. Tanár, színész, orvos, honatya (aki nem csak politikus), pap, bíró, gazdagparaszt vagy katonatiszt mind-mind ellenség! Ha egyszerű kétkezi dolgos embert kellett meggyalázni vagy kivégezni, akkor arra is akadt jelentkező. De milyen lények lehettek ezek? Honnan kerültek elő és egyáltalán hogy lehettek olyan sokan?

Mielőtt sorra vennénk a kérdéseket, ne feledjük, hogy 1918-at illetve 1919-et írtunk. Nagy valószínűség szerint az adott korból adódó nehézségekkel küzdő rétegből bukkantak fel, akiknek korlátozott mértékben jutott anyagi javakból, szorgalomból, tudományok iránti fogékonyságból és lelkiismeretből. Úgy vélték, hogy más módja nincs a gyors felemelkedésnek, mint beállni mondjuk lenin-fiúnak. Nem kell éjt nappallá téve dolgozniuk, nem kell csiszolni elméjüket, nem kell saját maguk és a közösség számára hasznosan élniük, hanem mondjuk… akasztani, pusztítani, rombolni. Hogy hol voltak korábban, s hogy lehettek olyan sokan? Egy részük rossz körülmények között tengette nyomorult életét, félrevezetett vagy megtévesztett, és gonosz módszerekkel felhergelt emberek voltak, akiket valami vagy valaki(k) miatt hagyott elkallódni az állam. Másik részük, akiket „kineveltek” és elszaporítottak megbújva várták a „lehetőséget” vagy a „hívó szót” de összefoglalva megállapítható, hogy ügyesen használták őket élő pajzsként gonosz üzelmekhez.

Most 2009-et írunk. Mi változott? Vörös gróf helyett gyurcsányok meg bajnaik terhét nyögjük, a gyalázatos 133 nap helyett 100 lépések meg hetente változó válságkezelő programok és költségvetések korát éljük. Mi nem változott? A csonka hont ellehetetlenítik, a meglévő problémákat felerősítik, a jól működő dolgokat pedig megmérgezik… és öl(et)ik a magyart. Szinte csak az igeidő változott a fenti mondathoz képest. 90 év óta vergődünk a judeobolsevik polip gyilkos szorításában, és nem bírjuk lerázni magunkról.

Mit veszítettünk 1919 után? Ha mást nem is említenék, akkor területeink több, mint 71%-át, azaz 231.448 négyzetkilométert, de tovább kell írnom, mert az új határok mélyén belevágtak a magyar nemzet testébe. Idegen fennhatóság alá került a Kárpát-medencében élő magyarság kereken egyharmada, azaz minden harmadik magyar, ráadásul több, mint felük az új határ tőszomszédságában, egybefüggő, színmagyar területeken élt. Most mit veszíthetünk? Most azt is el akarják venni, amink maradt. A történelem ismétli önmagát? A magyarság külső, illetve belsővé vált ellenségei ismét megpróbálnak „elintézni” bennünket. Tanár, színész, orvos, egyszerű hazafi, pap, erdész, kikapcsolódni vágyó leányka, kisnyugdíjas vagy gárdista mind-mind potenciális megélhetési forrása és áldozata egy ránk erőltetett idegen kormánynak és az általa támogatott cigány-terrornak. Éppen úgy, mint kilencven éve, most is megvannak a lenin-fiúk, csak összetételük színesebb. Egyik részről ott vannak a rend-őrségből hatalom-őrökké vált hivatalos fegyveres állomány tagjai, másrészről megvannak a szabadcsapatok, az öntevékeny „mélyszegénységben és félelemben élő”, központilag „kinevelt” és elszaporított bűnözői réteg, akiket ügyesen használnak élő pajzsként gonosz üzelmekhez.

És most ízlelgessük kicsit a központilag „kinevelt” és elszaporított bűnözői réteg gondolatát. Zseniális amilyen ügyesen kitervelték Magyarország felvásárlását vagy, ha jobban tetszik megszerzését. Zseniális, de hát el is várható egy évszázadok óta világhatalmi pozícóra törő minoritástól, hogy az aljas, ámde dörzsölt rafinériákat számára pozitívan kamatoztassa. A rosszul értelmezett neoliberalizmussal, mely nem a szabadság, hanem a szabadosság előmozdítója, számtalan módon támadta meg a társadalmakat. Az alapvető emberi értékeket és értékrendet ássa alá, az egyént kiszakítja a közösségből, s miután szembefordítja a társadalommal, magára hagyja. Finom tüskéivel szembefordítja az unokát a nagyszülőkkel, a kétkezi munkást az értelmiséggel, főnököt a beosztottal, diákot a tanárával és magyart a cigánnyal.

Egyik részről ordas eszmékkel játszadozó gazember vagyok, ha nemtetszésemet fejezem ki a cigányság létszámának látványos növekedése miatt, másrészről a hagyományos magyar értékrend szerint élni és gyarapodni szándékozó társadalom védelmében nem hallgathatok a cigányok szaporodása, pontosabban szaporítása miatt, akiket (mint már írtam) ügyesen használnak élő pajzsként gonosz üzelmekhez. Ezek a szerencsétlenek, akiket valami vagy valaki(k) miatt hagyott elkallódni az állam, egyszerűen csak eszközök – igaz kegyetlenül „jól” bevált eszközök – a hagyományos magyar értékrend szerint élni és gyarapodni szándékozó társadalom ellen tervezett gaztettek sorában. (A félreértések elkerülése végett állami gondoskodáson nem azt értem, hogy az adófizetők pénzét maradéktalanul oda kell adni a lusta és nemtörődöm rétegeknek. Ezt a hozzáállást meghagyom az illegitim kormány áljogvédőinek.)

Mielőtt teljesen nyilvánvalóan újnyilas-neonáci-protofasiszta lennék, gondolatébresztés végett a matematikát hívom segítségül. Vegyük a mára kialakult, család-modell szemléletet a magyar és a cigány népességben. A magyaroknál jellemzően elhúzódik az első gyerek vállalása a húszas évek végére és a második vállalt gyereknél meg is áll. Ehhez képest a cigányság körében (ne vitassuk mi miatt) a nagykorúvá válással egy időben gyermekáldás is várható. A gyermekvállalási kedv itt nagyobb (megint csak ne vitassuk mi miatt), az előzőnek legalább duplájára tehető.

Mivel e gondolatok elején száz évre nyúltam vissza, végezetül száz évre szeretnék előre tekinteni, pontosabban számolni. Vegyük hát példánk kedvéért egy magyar és egy cigány származású lány esetét, akik 1980.-ban születtek. Első esetben kb. 28 évesen fogja szülni első gyermekét az anya, míg a második esetben 18 évesen. A második gyerek 3 év múlva lát napvilágot; a cigányság körében 2 évvel kalkulálhatunk. A magyar nőnek példánkban 2 gyereke lesz, akiknek szintén két-két gyermeke fog születni, míg a roma nő 4 gyerek boldog anyja, akiknek rendre négy-négy gyermekük lesz. Végigszámolva elég meglepő eredményt kapunk. Két lehetőség van: vagy rosszul vezettük végig a számolást, és jól vagyunk, vagy jól vezettük végig a kalkulációt, de rosszul leszünk. 2080-ban a 4 magyar unoka és 8 dédunoka (a kalkulált elhalálozások miatt nem a matematikailag számolható 16, hanem csak) 10 cigány unokával, 64 dédunokával, 256 szépunokával és 222 ükunokával élhet együtt és tekinthetnek majd bele egymás „mélyszegénységet és félelmet” tükröző szemébe. Összesítve száz év múlva egy-egy nőtől 14 magyar ill. 552 cigány leszármazott fog élni a Kárpát-medence úgymond magyaroknak meghagyott részén.

Ez is egyike a fent említett ügyes kis rafinériáknak. Jól ki van számolva Magyarország sorsa, sőt meg is van fűszerezve egy kis nem létező rasszismussal.

Gondolataim és a példa remélhetőleg elérik céljukat, és mindenkinek világossá válik, hogy magyarnak a cigánnyal együtt kell megoldást találnia, kolompárok, mohácsik meg gusztosok, azaz bajkeverő idegenek bérencei nélkül.

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Főszerkesztő: Biró László
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését Firefox 3 böngészővel, legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
websas.hu
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
free counters

Postaládánkból